Imagine dining in a European capital where you do not know the local language. The waiter speaks little English, but by hook or by crook you manage to order something on the menu that you recognise, eat and pay for. Now picture instead that, after a hike goes wrong, you emerge, starving, in an Amazonian village. The people there have no idea what to make of you. You mime chewing sounds, which they mistake for your primitive tongue. When you raise your hands to signify surrender, they think you are launching an attack.
Communicating without a shared context is hard. For example, radioactive sites must be left undisturbed for tens of thousands of years; yet, given that the English of just 1,000 years ago is now unintelligible to most of its modern speakers, agencies have struggled to create warnings to accompany nuclear waste. Committees responsible for doing so have come up with everything from towering concrete spikes, to Edvard Munch’s “The Scream”, to plants genetically modified to turn an alarming blue. None is guaranteed to be future-proof.
Some of the same people who worked on these waste-site messages have also been part of an even bigger challenge: communicating with extraterrestrial life. This is the subject of “Extraterrestrial Languages”, a new book by Daniel Oberhaus, a journalist at Wired.
Nothing is known about how extraterrestrials might take in information. A pair of plaques sent in the early 1970s with Pioneer 10 and 11, two spacecraft, show nude human beings and a rough map to find Earth—rudimentary stuff, but even that assumes aliens can see. Since such craft have no more than an infinitesimal chance of being found, radio broadcasts from Earth, travelling at the speed of light, are more likely to make contact. But just as a terrestrial radio must be tuned to the right frequency, so must the interstellar kind. How would aliens happen upon the correct one? The Pioneer plaque gives a hint in the form of a basic diagram of a hydrogen atom, the magnetic polarity of which flips at regular intervals, with a frequency of 1,420MHz. Since hydrogen is the most abundant element in the universe, the hope is that this sketch might act as a sort of telephone number. | Képzeld el, hogy enni szeretnél egy európai fővárosban, ahol nem beszéled az ország nyelvét. A pincér csak egy kicsit beszél angolul, de te – lesz, ami lesz – rendelsz valamit az étlapról, amit felismersz, majd megeszed és kifizeted. Most pedig azt képzeld el, hogy egy rosszul sikerült kirándulást követően egy amazóniai faluban kötsz ki étlen-szomjan. A helyiek képtelenek zöldágra vergődni veled. Ha csámcsogsz, akkor azt hiszik, hogy ez a te primitív nyelved. Ha megadóan felemeled a kezedet, azt hiszik, támadni akarsz. A közös kontextus nélküli kommunikáció nehéz ügy. A radioaktív helyeket például több tízezer évig érintetlenül kell hagyni, és az illetékes ügynökségek azzal küszködnek, hogy milyen, a nukleáris hulladékra figyelmeztető jelzéseket találjanak ki, hiszen már a csupán 1000 évvel ezelőtt beszélt angol is érthetetlen a mai angolt beszélők többsége számára. Az illetékes bizottságok előálltak mindenféle ötlettel, a toronymagas betontüskéktől kezdve Edvard Munch Sikolyán keresztül a genetikailag módosított, bekékülő növényekig, de egyik sem garantáltan „jövőálló”. Néhányan azok közül, akik a hulladéklerakókra figyelmeztető üzeneteken dolgoztak, egy még nagyobb kihívásban is részt vesznek, nevezetesen, hogy miként kommunikáljunk a földönkívüliekkel. Ez a témája a Wired újságírója, Daniel Oberhaus „Földönkívüli nyelvek” című, új könyvének. Semmit nem tudunk arról, hogy a földönkívüliek milyen módon fogadják be az információkat. Az a két tábla, amelyeket a 70-es évek elején a Pioneer10 és 11 űrhajókkal küldtek fel az űrbe, meztelen emberi lényeket ábrázol, és egy hozzávetőleges térképet a Föld megtalálásához. Egyszerű dolgok, de még ezek is feltételezik azt, hogy az idegenek képesek látni. Mivel egy ilyen tárgy megtalálásának elenyésző az esélye, valószínűbb, hogy inkább a Földről sugárzott, fénysebességgel haladó rádiójelek teremthetnek kontaktust. Ahogy azonban a földi rádiókat a megfelelő frekvenciára kell hangolni, úgy a csillagközit is. Különben hogyan botlanának bele az idegenek a megfelelőbe? A Pioneer-tábla a hidrogénatom sematikus ábrájával nyújt ehhez némi segítséget, amelynek a mágneses polaritása rendszeres időközönként, 1420 MHz-es rezgésszámmal eltolódik. Mivel a hidrogén a leggyakrabban előforduló elem az univerzumban, abban bíznak, hogy ez a vázlat egyfajta telefonszámként működhet. |